SS Thistlegorm
Még épp csak ellepte a víz a fejem, máris a mélységet kémlelem, valahol nem sokkal alattam van egy darab kézzel fogható történelem, egy régi ismerős… Évekkel ezelőtt merültem itt és most, mikor már annyi más roncsot láttam, valamiért ugyanolyan izgatottan várom, hogy megérinthessem, mint évekkel ezelőtt.
Befogom az orrom, kiegyenlítek, miközben tovább süllyedek, tőlem pár méterre merülő társam, csend és erősödő félhomály. Nézem az órám, nő a mélység, tizenöt méter, húsz méter és akkor egyszerre ott van előttem.
Mélyet szívok a palackba zárt oxigénből, még pár méter és elértem az aljzatot. Harminckét méter, előttem a hatalmas test, amit az elmúlt évtizedek során birtokba vett a természet, körülöttünk hatalmas töltények hevernek szerteszéjjel.
Sok más búvárhoz hasonlóan, én is lekaparom az egyik ágyútöltet aljáról a moszatokat, jól látható rajta a gyártási év, 1929. Számomra ez amolyan bekopogás az ajtón, hiszen nemsokára már a hatalmas hajótest belsejében vagyunk.
Az iszonyatosan nagy robbanás, amit a Heinkel HE11 gépről ledobott bomba okozott talán felfoghatatlan. Mekkora erő kell ahhoz, hogy egy acélból készült, több mint százhúsz méter hosszú hajótest kinyíljon, hogy gőzmozdony és lánctalpas, vastag páncéllal borított harckocsi is a magasba röpüljön, mielőtt újra a vízbe csapódik és elsüllyed? A hajó nemsokára követte a rakománya e darabjait, magával víve a mélye a negyvenegy fős személyzetből kilencet. 1941. október 6, éjjel fél kettő volt.
Ezután jó tíz évig aludta örök álmát, míg J.Y.Cousteau meg nem találta. Feltérképezte, többször is lemerült a hajóhoz, majd ha hinni lehet a jegyzeteknek, szándékosan nem csinált neki nagy hírverést (bár a National Geographic 1956.februári számában megjelent egy cikk és képek a roncsról) mielőtt magára hagyta.
Siklom a valamikori rakomány fölött, Ford teherautók, fegyverek, Bristol Blenheim repülőgép alkatrészek, egy muréna úszik tovább kígyószerű mozgásával, újabb és újabb lőszerek, motorkerékpárok.
Mindez az Egyiptomban állomásozó szövetséges katonáknak volt bepakolva, a hajó 1941.június másodikán indult Glasgowból. A kapitány a Földközi tengeren tevékenykedő német repülőgépek és tengeralattjáróktól tartva az egész afrikai kontinenst megkerülte, majd megkezdte volna az út utolsó szakaszát, áthajózást a Szuezi csatornán. Mivel egy korábbi baleset miatt a csatorna zárva volt, biztonságos távolságra a partoktól lehorgonyzott, míg átkelhet. Itt talált rá a két német gép, pilótáik már hazafele szálltak miután sikertelenül vadásztak csapatszállító hajóra. Amint a pilóták meglátták a több várakozó hajót, megcélozták a legnagyobbat. A hajó géppuskái dübörögtek, golyózáporba repült bele a bombázó, a lövedékek több helyen feltépték a borítását, de végigvitte a bombatámadást.
Kiúszom a kettényílt törzsből, csak pár méterre távolodom a roncstól, a tehervagonok mintha még mindig indulásra várnának, a harckocsi az oldalára dőlve.
Ránézek a műszerre, oxigénünk fogytán, ideje a felszínre menni. Keszonbetegséget elkerülendő, megkezdjük lassú emelkedésünk. Fokozatosan tűnik el szemeink elől, miközben mindketten még csak testben értünk a felszínre, igazából még mindig odalent járunk.
Viszlát Thistlegorm!