Magamról


Üdvözöllek az oldalamon, Molnár József vagyok. Jó 20 évvel ezelőtt adatott meg, hogy először külföldre mehettem, akkor még gyerekként egy Ford Transit amolyan potyautasaként. Akkor Isztambul volt a legtávolabbi pont ameddig eljutottam.
Azóta bejártam több kontinens különböző országát, dolgoztam idegenvezetőként, szállodában, több időt töltve és jobban belelátva sok országban mintha csak turistaként lettem volna ott pár hetet. Lassan 10 éve szállodákban élek és jelenlegi munkám is erről szól miközben járom a világot és szállodákban lakom.

Azóta, hogy ott állhattam az Hagia Sophia mecset árnyékában, mindig is vágytam arra, hogy utazzam. Hogy láthassam a világot, hogy új országokat, kultúrákat, embereket ismerhessek meg. Talán azért is, mert a Vasfüggöny keleti oldalán nem volt annyira magától értetődő, hogy lehet utazni? Vagy Germánus Gyula, Kittenberger Kálmán és sok mások könyvei, esetleg tanáraim elbeszélései érték el ezt a hatást?  Vagy mindezek együtt? Az viszont biztos, hogy akárcsak az első utamon, most is épp olyan örömöt érzek ha utazom és épp az a kíváncsiság van bennem, hogy milyen lehet az a hely ahová épp tartok. Idővel társam lett a fényképezőgép is és nagyon szeretem megörökíteni mindazt ami nekem megadatik, hogy láthatom.  Pár éve a saját szemeimmel láthattam a vízalatti világ sokszínűségét és mostanra több száz merüléssel a hátam mögött tudom, hogy akárcsak az utazást, ezt sem szeretném abbahagyni.

Hogy nem ment és megy mindig könnyen mindez, az tény! Hogy sosem tudni mikor megy a magánélet, a baráti kapcsolatok rovására. Hogy melyik országban fogják gyanúsnak találni útlevelemet, esetleg csomagomat. Hogy melyik határon fognak meztelenre vetkőztetve „átkutatni”, esetleg órákig faggatni, megalázni, játszani velem, hogy ha épp olyan kedvük van nem fognak beengedni az országukba. Igen, ez mind benne van az utazásban!

Sosem gondoltam volna, hogy a világ több száz szállodáját megismerhetem, hogy munkám miatt néha elegáns szállodák vezetői keresik a kegyeimet. Én csak utazni szerettem volna. Biztosan lehetett volna másképpen csinálni, biztosan vannak sokan akik jobban, okosabban csinálják.

De ez az én utam, én ezt választottam és nem cserélnék senkivel!