Tunisair – avagy miért jobb ez e légitársaság, mint bármelyik misszionárius?

A tunéziai nemzeti légitársaság szállít utasokat Európába, Afrikában, Kanadába, valamint országon belül is. Én csak országon belül, valamint oda-vissza európai útvonalakon repültem velük, így csak ezekről tudok beszámolni, de esküszöm nincs az a misszionárius, aki jobban megtanítja a legpogányabb embert is imádkozni, mint ez a légitársaság. De ne szaladjunk előre, lássuk mi is történt csak a legutolsó repüléseim alatt.

Egy ködös, hideg téli délután ülök a reptéren Münchenben és várom, hogy Tunéziába röpüljek. Olvasással egészen hamar telik az idő, bár nem észrevétlenül, így feltűnik, hogy késik a gép. Ebben még semmi rendkívüli nincsen, alig másfél órás késéssel megkezdjük a beszállást. Amint a gépen vagyok, csak reménykedem, hogy a karbantartást komolyabban veszik, mint a takarítását a gépnek. Ennyire lelakott, koszos gépekkel, mint Tunisairnél, nem igazán repültem még. A fejem fölött ahol az olvasólámpám kapcsolnám, valamikor valami barna folyadék távozott a gépből, vagy lett oda felkenve. Letörölve viszont már nem lett.

Előbb irány Hamburg ahol újabb utasok szállnak fel, majd ezek után repülünk Tunéziába. Illetve repülnénk, ugyanis a landolás után bemondják, előbb, hogy akik Tunéziába mennek, maradjanak ülve, majd azt, hogy műszaki hiba és mindenki szálljon le. Csekély három óra múlva sikerült a hibát megoldani és repültünk tovább, csatlakozásokat lekésők morgolódása közepette, ezúttal már a végleges helyemen ülök. Amint nekirugaszkodik a gép, a háttámlám elindul hátrafelé, hiába húzom vissza, nem marad úgy. Segítségül hívnám a karfát a helyes testtartás eléréséhez, legalább ameddig elérjük a megfelelő magasságot, de csak a helyét találom. Leszerelték, letörött, ki tudja már megmondani? Sebaj, már csak négy órát kell kissé mereven ülnöm, különben a mögöttem ülő ölébe hanyatlom, aki sajnos nem egy szép nő, sőt, még csak nem is nő.

A repülés alatt végig rázkódott, zörgött a gép, így egyre többen kezdtek el mindenféle imákat mormolni. Mondom én, ehhez képest egy misszionárius sehol sincs. De mindettől függetlenül sikerült landolnunk, úgy tűnik a fohászok meghallgattattak. Visszafele jegyem három hét múlva lesz érvényes, akkor még reméltem, hogy a visszaút kevésbé lesz izgalmas.

Korán reggel fél hétkor indul(na) a visszaútra a gépem, két órával előtte  a reptéren kell lennem, fél óra az út odavezetni, plusz útközben az a néhány überfontos checkpoint ahol megállíthatnak, így mindössze pár óra alvás után indulok a reptérre. Még szerencse, hogy a nagyon értelmes rendőrök szerint éjjel nem közlekednek a „tenoristák”, így fölösleges megállítgatások nélkül eljutottam a reptérre. Gyanúsan sötét van még bent, gép indulása sincs kiírva, néhány értetlenül pislogó álmos utas az üres check in pultok előtt. Jól kezdődik, mormogom magamban és elindulok, hátha találok valakit, aki tudna felvilágosítást adni a gépről. Találok egy álmosan kókadozó hölgyet, aki közli, hogy a járatot törölték. Mi vaaan?!

Jó fél óra elteltével, mikor már a helyi utazni akarók közül egyre többen kezdenek hangoskodni, kiderül, hogy nem törölték, csak áttették délutánra. Hogy az utasokat nem értesítették? Ugyan, nem kell ilyen apróságokkal foglalkozni! Némi „insallah” és pár fohászkodással minden megoldható. Tökéletes, így már csak a csatlakozásom késem le, sőt, még az az utánit is és elszórakozhatok egy koszos reptéren hajnaltól délutánig. Kezdhettem én is imádkozni, hogy tudjak még jegyet venni az esti járatokra, hogy továbbutazhassam.

A délutáni egy órás indulásból végül fél négy lett, de ezen már senki sem lepődött meg. Azon meg már én sem, hogy a visszaútra is sikerült egy 1997-ben gyártott, alaposan lehasznált, de egyáltalán nem alaposan takarított gépet keríteni. Hogy volt-e sűrűn fohászkodás rajta? Naná! Főleg amikor a pilóták a szokásos indulás előtti üdvözletükben közölték, hogy az úti cél München, ahová „insallah”, csak ha Isten is úgy akarja, majd megérkezünk.

Nem lenne teljes a kép erről a vagány légitársaságról, ha két pozitívumot is nem említenék meg. Mint tudjuk, a férfiak szívéhez a gyomrukon keresztül vezet az út és ha ezen az úton valahogy egy nő is feltűnik, a siker majdnem garantált. Nos, ezt nagyon érzik a Tunisairnél, ugyanis egészen jó kaját szolgálnak fel, ebből bőven tanulhatna nagyon sok légitársaság. Hogy kik szolgálják fel? Sokszor repültem már velük, a személyzet többsége férfi, de minimum egy szép nő mindig tagja a személyzetnek. Igen, tudom, a női szépség és az étel finomsága is eléggé relatív, de melyik misszionárius szerzetes szolgál ilyesmikkel, miközben hittérítget? A Tunisairnél meg sem próbálnak rávenni az imádkozásra, úgyis tudják, hogy előbb vagy utóbb magadtól elkezded. Na ugye, a légitársaság még mindig jobb módját választja az imádkozás tanításának?!